
A társas hatás (a nemzetközi szakirodalomban entourage-hatásként ismert) azt a megfigyelést írja le, hogy a kender vegyületei, a kannabinoidok, a terpének és a flavonoidok, együtt másként viselkednek, mint külön-külön. Ez a teljes spektrumú olajok mögött álló tudományos koncepció, és a Natura Donum termékfilozófiájának is ez az alapja. A kifejezés nem a marketingből származik, hanem egy jeruzsálemi kutatólaborból, és a tudomány ma is aktívan vitatkozik róla: vannak meggyőző laboratóriumi adatok, és vannak vizsgálatok, amelyek nem találtak ilyen kölcsönhatást. Ebben a cikkben végigvesszük, honnan ered a fogalom, mit találtak eddig a kutatók, hol tart a vita, és mit jelent mindez egy teljes spektrumú olaj összetételénél.
Honnan ered a társas hatás fogalma?
A kifejezés születése pontosan dokumentált, és nem ott történt, ahol sokan gondolnák.
1998-ban a jeruzsálemi Héber Egyetemen Raphael Mechoulam, a kannabinoid tudomány úttörője és munkatársai a szervezet saját endokannabinoid rendszerét vizsgálták. Azt figyelték meg, hogy a 2-AG nevű endokannabinoid mellett a szervezetben olyan rokon vegyületek is jelen vannak, amelyek önmagukban nem aktívak, mégis felerősítik a 2-AG hatását (Ben-Shabat és munkatársai, 1998). A jelenséget a kutatócsoport „entourage effect” néven írta le: a fő molekula „kísérete” befolyásolja, hogyan érvényesül maga a fő molekula.
A fogalom tehát a test saját rendszerének leírásából indult. A növényi vegyületekre Ethan Russo, a téma egyik legtöbbet idézett kutatója terjesztette ki egy 2011-es összefoglaló tanulmányban (Russo, 2011): áttekintette, milyen kölcsönhatások lehetségesek a kannabinoidok és a terpének között, és ezzel megadta a teljes spektrumú szemlélet tudományos keretét. Ez a tanulmány a mai napig a terület leggyakrabban hivatkozott munkája.
Russo munkája óta a fogalom messze túlnőtt a szakirodalmon: ma már a teljes spektrumú termékek marketingjének is központi szava lett. Éppen ezért fontos elválasztani, mit mond róla a tudomány, és mit ígér belőle a reklám. Ebben a cikkben végig az előbbihez tartjuk magunkat.
Miért lett ebből a teljes spektrumú szemlélet alapja?
A társas hatás azért vált a kannabinoid világ egyik kulcsgondolatává, mert egy régi vitát fogalmazott újra. A gyógyszerkutatás hagyományosan egyetlen tiszta hatóanyagra törekszik: izolálni a molekulát, pontosan adagolni, kiszámíthatóvá tenni. A kender viszont nem így működik: egyetlen növény egyszerre több tucat kannabinoidot, több mint száz terpént és számos flavonoidot tartalmaz.
A kérdés tehát az lett: érdemes-e a kendert egyetlen molekulára, például a tiszta CBD-re egyszerűsíteni, vagy a teljes vegyületegyüttesnek van értelme? A társas hatás koncepciója az utóbbi mellett érvel, és ez lett a teljes spektrumú olajok gondolati alapja. Nem azt mondja, hogy az izolátum haszontalan, hanem azt, hogy a teljes növényi profil más, és érdemes komolyan venni. Ez a szemlélet a Natura Donum termékfilozófiájának is a gerince.

Mi dolgozik együtt a kenderben? A szereplők
A Cannabis sativa L. nem egyetlen hatóanyag növénye, hanem egy összetett vegyületgyár. Három vegyületcsalád adja a társas hatás szereplőit.
Kannabinoidok. A kenderben 144 különböző kannabinoidot azonosított eddig a kutatás. A legismertebb a CBD és a THC, de ide tartozik a CBG, a CBDV, a CBC és sok ritkább rokonvegyület is. Mindegyiknek saját receptorprofilja van: másként kapcsolódnak az endokannabinoid rendszer CB1 és CB2 receptoraihoz, és más csatornákon is hatnak, például a TRP csatornákon.
Terpének. Ezek adják a növények illatát és ízét: a levendula linaloolja, a citrusfélék limonénje vagy a fekete bors béta-kariofillénje mind terpén. A kenderben több mint 150 terpént azonosítottak, és a kutatás egy részük esetében saját élettani aktivitást is vizsgál. A béta-kariofillén különösen érdekes: 2008-ban mutatták ki, hogy közvetlenül kötődik a CB2 receptorhoz, ezért a kutatók „étrendi kannabinoidnak” is nevezik (Gertsch és munkatársai, 2008). Egy terpén tehát kannabinoid receptoron is hathat.
Flavonoidok. A növényvilág színanyagai és antioxidánsai. A kendernek vannak saját, máshol elő nem forduló flavonoidjai is: a kannflavin A és B, amelyeket még az 1980-as években azonosítottak, bioszintézisüket pedig 2019-ben térképezte fel egy kanadai kutatócsoport (Rea és munkatársai, 2019). A kutatásuk korai, preklinikai szakaszban tart, de a teljes növényi profil részeként a társas hatás harmadik szereplőjének tekintik őket.
Ez a három vegyületcsalád együtt teszi a kendert annyira összetetté. Egyetlen teljes spektrumú kivonatban egyszerre van jelen több tucat kannabinoid, számos terpén és a növény flavonoidjai, mindegyik a maga arányában. A társas hatás kérdése pontosan az, hogy ez az együttes több-e, mint a részek egyszerű összege.
Hogyan erősíthetik egymást ezek a vegyületek?
A kutatás többféle mechanizmust vizsgál, és érdemes ezeket külön látni, mert nem ugyanazt az állítást jelentik. A „társas hatás” ugyanis nem egyetlen jelenség, hanem többféle lehetséges kölcsönhatás gyűjtőneve: van, amelyik jól dokumentált, és van, amelyik még feltételezés. Az alábbi négy a leggyakrabban vizsgált irány.
Több célpont egyszerre. A különböző kannabinoidok más-más receptorokon és csatornákon hatnak. Egy teljes spektrumú kivonatban a kender 144 kannabinoidja közül a CBD, a CBG és a CBDV mellett ott a CBC, a CBN, a THCV és sok ritkább rokon, köztük az olyan savas elővegyületek is, mint a CBDA, a CBGA és a CBCA, és olyan kevésbé ismert formák, mint a CBL, a CBE, a CBV vagy a CBT. Mindegyik a saját profiljával van jelen. Ezek nem elvont nevek a számunkra: a Natura Donum által használt labor ezeket a vegyületeket méri, így a hamarosan elkészülő termék laborvizsgálatok (COA) is mutatni fogják őket. A feltételezés szerint ez a sokféleség szélesebb élettani „lefedettséget” ad, mint egyetlen izolált molekula.
Kölcsönhatás a fő vegyülettel. A CBD például módosítja, hogyan kötődik a THC a CB1 receptorhoz. Ez a legjobban dokumentált kölcsönhatás két kannabinoid között, és részben ez magyarázza, miért viselkedik másként egy teljes növényi kivonat, mint az összetevői külön-külön.
A terpének hozzájárulása. Russo 2011-es munkája terpénenként vette végig, milyen saját aktivitást mutattak laboratóriumi és állatkísérletes vizsgálatokban, és hol lehetséges átfedés a kannabinoidok hatásterületeivel. A béta-kariofillén CB2 receptorhoz kötődése azóta is a legerősebb példa arra, hogy egy terpén közvetlenül az endokannabinoid rendszeren hat.
A dózis és hatás összefüggése. Egy 2015-ös izraeli preklinikai vizsgálat azt találta, hogy a tisztított, izolált CBD hatása egérmodellben egy bizonyos dózis fölött nem nőtt tovább, sőt csökkent (harang alakú görbét írt le), míg a CBD-ben gazdag teljes növényi kivonat hatása a dózissal arányosan emelkedett (Gallily és munkatársai, 2015). Ez állatkísérlet, nem emberi bizonyíték, de jól mutatja, miért érdekli a kutatókat a kivonat és az izolátum eltérő viselkedése.
Mit mond a tudomány, és hol vitatkozik?
A társas hatás nem lezárt tudományos tény, hanem aktívan kutatott tudományos hipotézis. A tisztánlátáshoz mindkét oldalt látni kell.
A koncepció mellett szólnak a fent bemutatott laboratóriumi és preklinikai adatok: az eredeti 1998-as megfigyelés, a CBD és a THC dokumentált kölcsönhatása, a béta-kariofillén CB2 receptorhoz kötődése, és a kivonat meg az izolátum eltérő dózisgörbéje.
Ugyanakkor 2019-ben egy ausztrál kutatócsoport laboratóriumi körülmények között azt vizsgálta, hogy a kender hat gyakori terpénje módosítja-e a THC hatását a humán CB1 és CB2 receptorokon, és nem talált ilyen kölcsönhatást (Santiago és munkatársai, 2019). Ez nem cáfolja a társas hatás egészét, de azt jelzi, hogy a terpének szerepe nem a kannabinoid receptorok közvetlen modulálásán múlik, hanem ha van, más utakon érvényesül. A terület kutatói ma leginkább abban értenek egyet, hogy a kérdés megválaszolásához több, jobb minőségű humán vizsgálat kell.
Amit tudunk: a kender vegyületei kémiailag és farmakológiailag sokfélék; az eredeti entourage-megfigyelés (Ben-Shabat, 1998) dokumentált; a béta-kariofillén közvetlenül kötődik a CB2 receptorhoz; preklinikai adatok szerint a teljes kivonat dózisgörbéje eltér az izolátumétól.
Amit még vizsgálnak: hogyan és milyen utakon járulnak hozzá a terpének és a flavonoidok az összhatáshoz emberben; mekkora a kölcsönhatások valódi mértéke; mely kombinációk számítanak.
Amit ebből nem állítunk: a társas hatás nem jelenti azt, hogy a teljes spektrumú olaj bármilyen betegséget kezelne. A Natura Donum CBD, CBG és CBDV olajai kozmetikumként (egyéb szájhigiéniai termékként) vannak forgalomban, gyógyhatás állítás nélkül.
Csökkentheti-e az együttes hatás a szükséges mennyiséget?
Ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés a témában, és van rá kutatási adat, megfelelő óvatossággal olvasva.
Egy 2018-as elemzés tizenegy korábbi megfigyeléses vizsgálat összesen 670 résztvevőjének adatait összegezte a kutatási irodalom egyik legtöbbet vizsgált területéről, a terápiarezisztens epilepszia kutatásából (Pamplona és munkatársai, 2018). Az elemzés szerint a CBD-ben gazdag teljes növényi kivonatot kapó betegeknél átlagosan alacsonyabb napi mennyiség mellett számoltak be a kezelőorvosok kedvező válaszról, és ritkábban jelentettek mellékhatást, mint a tisztított CBD-t kapóknál. Ez megfigyeléses adat: nem kontrollált összehasonlítás, ezért bizonyítéknak nem, kutatási iránynak viszont fontos. A kutatók egy része ezt tartja a társas hatás legkézzelfoghatóbb klinikai jelének.
Miért számít a kivonási mód?
Ha a társas hatás a teljes vegyületprofilon múlik, akkor a döntő kérdés az, hogy a kivonási eljárás mennyit őriz meg ebből a profilból. Itt válik a tudományos koncepció gyártási kérdéssé.
A piacon elterjedt szuperkritikus CO2 eljárásban a szén-dioxid nagy nyomáson folyékony halmazállapotú oldószerként viselkedik, de nem szerves oldószer, ezért a növényi anyagok egy részét nem oldja ki a biomasszából. Az alkohol ezzel szemben valódi szerves oldószer: lényegében minden szerves vegyületet kiold, a kannabinoidok mellett a növény kísérő vegyületeit is. Szakmailag ezért tekintjük az alkoholos kivonást teljesebbnek.
Egy gyakori félreértést érdemes itt tisztázni. Sokszor azt a következtetést olvasni, hogy a szuperkritikus CO2 alacsonyabb hőfoka (nagyjából 30-40 °C) miatt kevésbé sérülnek a vegyületek, mint a melegebb, hozzávetőleg 80 °C-on dolgozó alkoholos eljárásnál. A hőmérséklet különbség valós, a belőle levont következtetés viszont téves: ezen a hőmérsékleten egyetlen kannabinoid, terpén vagy flavonoid sem bomlik le és nem sérül, erre tudományos alap van. A magasabb hő tehát önmagában nem jelent károsodást. Az alkoholos eljárás előnye nem a hőfok, hanem a teljesebb kioldás.
A Natura Donum kis tételű, kézműves alkoholos extrakcióval dolgozik, olaszországi, vegyszermentes gazdaságból származó alapanyagból. A terpéneknél pedig egy lépéssel tovább megyünk: célzott, egyedi terpén profilkészítéssel alakítjuk ki az üvegenkénti több mint 500 mg terpén tartalmat. Összehasonlításként: a piacon megszokott szint üvegenként 10-20 mg. A terpének jelenléte erősíti a társas hatást, és az olaj ízét is jobbá teszi. Ez célzott termékfejlesztési munka eredménye. A magyar piacon nemcsak abban vagyunk talán egyedüliek, hogy ezt konkrét, mérhető számmal kommunikáljuk, hanem abban is, hogy ilyen magas terpén tartalmú és összetételű terméket kínálunk.
Mi a szerepe a 0,2% THC-nak?
A teljes spektrumú olajokban a THC a jogszabályi küszöb, 0,2% alatti mennyiségben van jelen. Ettől a 0,2% alatti mennyiségtől nem alakul ki pszichoaktív hatás.
A társas hatás szempontjából a 0,2% alatti THC a vegyületprofil aktív része: a kutatások jelentős része éppen a kannabinoidok egymásra hatását vizsgálja, és ebben a THC-nak is szerepe van. Ezért definíciós kérdés a spektrum: a teljes spektrumú olaj a 0,2% alatti THC-t is megőrzi, a széles spektrumú a THC-t eltávolítja, az izolátum pedig egyetlen, 99%+ tisztaságú kannabinoidot tartalmaz, terpén tartalma 0. Erről külön cikkben írunk részletesen.
Mit jelent ez a vásárláskor?
A társas hatás nem elvont laborkérdés: gyakorlati következménye van annak, hogyan érdemes egy olajat nézni. Ha a teljes vegyületprofil számít, akkor nem mindegy, hogy egy termék mennyit őriz meg belőle.
Három dologra érdemes figyelni. Az első, hogy teljes spektrumú-e a kivonat, vagyis megmaradt-e benne a 0,2% alatti THC és a növény kísérő vegyületei, vagy eltávolították őket. A második, hogy van-e mérhető, konkrét terpén tartalom, számmal megadva, nem csak a „terpénekben gazdag” jelzővel. A harmadik, hogy átlátható-e a kivonási mód. Ezek együtt árulják el, hogy egy olaj valóban a teljes növényre épít-e, vagy csak a címkén szerepel a „teljes spektrum” kifejezés. A konkrét, ellenőrizhető szám itt többet ér minden jelzőnél.
A Natura Donum teljes spektrumú olajcsaládjai
A Natura Donum mind a négy vonala teljes spektrumú kivonatra épül, mert a termékfilozófiánk alapja éppen a fent bemutatott teljes vegyületprofil:
- CBD olajcsalád (1000, 2000, 3000 mg): a klasszikus belépő a teljes spektrumú kivonatok világába.
- CBG olajcsalád (1000, 2000, 3000 mg): a ritkább kannabinoidok iránt érdeklődőknek.
- CBDV olajcsalád (1000 és 1500 mg, kombinált CBDV + CBD formula): valódi ritkaság. Tudomásunk szerint az EU területén jelenleg kizárólag a Natura Donum kínálatában érhető el teljes spektrumúként.
- Premium (4250 mg, CBD 24,2% + CBG 14,2% + CBDV 4,1%, THC kevesebb mint 0,2%): tudomásunk szerint világviszonylatban egyedülálló összetétel, három különböző ipari kender teljes spektrumú kivonata egyetlen termékben. A magas terpén profil itt nemcsak prémium élmény, hanem a társas hatás szempontjából igazi booster.
Mindegyik üveg több mint 500 mg terpént tartalmaz, egyedi terpén profillal. A pontos összetétel, a laborvizsgálati adatok és a használati leírás a termékek címkéjén és a webshop termékoldalain érhető el: Natura Donum webshop.
Hivatkozások
- Ben-Shabat S, Fride E, Sheskin T, Tamiri T, Rhee MH, Vogel Z, Bisogno T, De Petrocellis L, Di Marzo V, Mechoulam R. (1998). An entourage effect: inactive endogenous fatty acid glycerol esters enhance 2-arachidonoyl-glycerol cannabinoid activity. European Journal of Pharmacology. 353(1):23-31.
- Russo EB. (2011). Taming THC: potential cannabis synergy and phytocannabinoid-terpenoid entourage effects. British Journal of Pharmacology. 163(7):1344-1364.
- Gertsch J, Leonti M, Raduner S, Racz I, Chen JZ, Xie XQ, Altmann KH, Karsak M, Zimmer A. (2008). Beta-caryophyllene is a dietary cannabinoid. Proceedings of the National Academy of Sciences. 105(26):9099-9104.
- Rea KA, Casaretto JA, Al-Abdul-Wahid MS, Sukumaran A, Geddes-McAlister J, Rothstein SJ, Akhtar TA. (2019). Biosynthesis of cannflavins A and B from Cannabis sativa L. Phytochemistry. 164:162-171.
- Gallily R, Yekhtin Z, Hanuš LO. (2015). Overcoming the bell-shaped dose-response of cannabidiol by using cannabis extract enriched in cannabidiol. Pharmacology & Pharmacy. 6(2):75-85.
- Santiago M, Sachdev S, Arnold JC, McGregor IS, Connor M. (2019). Absence of entourage: terpenoids commonly found in Cannabis sativa do not modulate the functional activity of Δ9-THC at human CB1 and CB2 receptors. Cannabis and Cannabinoid Research. 4(3):165-176.
- Pamplona FA, da Silva LR, Coan AC. (2018). Potential clinical benefits of CBD-rich cannabis extracts over purified CBD in treatment-resistant epilepsy: observational data meta-analysis. Frontiers in Neurology. 9:759.
A leggyakoribb kérdések
Mi az a társas hatás (entourage effect)?
Az a megfigyelés, hogy a kender vegyületei, a kannabinoidok, a terpének és a flavonoidok, együtt másként viselkednek, mint külön-külön. A fogalmat 1998-ban Raphael Mechoulam kutatócsoportja írta le először a szervezet saját endokannabinoid rendszerében, a növényi vegyületekre Ethan Russo terjesztette ki 2011-ben.
Hány kannabinoid van a kenderben?
A kutatás eddig 144 különböző kannabinoidot azonosított a Cannabis sativa L. növényben. A legismertebbek a CBD, a THC, a CBG és a CBDV, de ide tartozik a CBC, a CBN, a THCV és sok ritkább rokon is, köztük az olyan savas elővegyületek, mint a CBDA. A legtöbbjük neve még a témában jártas olvasónak is új, ezért is érdemes lassan megszokni őket.
Bizonyított-e a társas hatás?
Részben. A laboratóriumi adatok (az eredeti 1998-as megfigyelés, a CBD és a THC kölcsönhatása, a béta-kariofillén CB2 receptorhoz kötődése) dokumentáltak, és preklinikai vizsgálatok is támogatják. Ugyanakkor egy 2019-es laboratóriumi vizsgálat hat gyakori terpénnél nem talált közvetlen kölcsönhatást a kannabinoid receptorokon, ezért a kérdés tudományosan nyitott, és több humán vizsgálatra van szükség.
Csökkenti-e a társas hatás a mellékhatásokat?
Erre utaló kutatási adat létezik: egy 2018-as, 670 beteg megfigyeléses adatait összegző elemzésben a teljes növényi kivonatot kapóknál ritkábban jelentettek mellékhatást és alacsonyabb mennyiség mellett számoltak be kedvező válaszról, mint a tisztított CBD-t kapóknál. Ez megfigyeléses adat, nem kontrollált bizonyíték.
Megőrzi-e a teljes spektrumú olaj a terpéneket?
Ez a kivonási eljáráson múlik. A teljes spektrumú megnevezés önmagában nem garantálja a magas terpén tartalmat: a piacon megszokott szint üvegenként 10-20 mg. A Natura Donum alkoholos kivonással és célzott, egyedi terpén profilkészítéssel üvegenként több mint 500 mg terpén tartalmat alakít ki.
Mik a flavonoidok, és mi közük a társas hatáshoz?
A flavonoidok a növényvilág széles körben elterjedt vegyületei; a kendernek vannak saját, máshol elő nem forduló flavonoidjai is, a kannflavin A és B. A társas hatásban a harmadik, legkevésbé kutatott szereplőként tartják őket számon: a kutatásuk korai, preklinikai szakaszban tart, ezért róluk mondható a legkevesebb biztosat. A teljes növényi profil részeként mégis figyelnek rájuk.
Van-e THC a teljes spektrumú olajban, és bódít-e?
A teljes spektrumú olaj a jogszabályi küszöb, 0,2% alatti THC-t tartalmaz. Ettől a mennyiségtől nem alakul ki pszichoaktív hatás. A vegyületprofilban ugyanakkor a THC a társas hatás aktív része.
Jobb a teljes spektrumú olaj, mint az izolátum?
Nem feltétlenül „jobb”, inkább más. Az izolátum egyetlen, tiszta kannabinoidot tartalmaz, kiszámítható és semleges, terpén tartalma 0. A teljes spektrumú olaj a növény teljesebb vegyületprofilját viszi tovább, és a társas hatás koncepciója szerint ez a profil értéket adhat. Hogy kinek melyik való, az a céljától függ; erről külön cikkben írunk részletesen.
Marketingszó a társas hatás, vagy valódi tudomány?
Valódi tudományos fogalom, amely 1998-ban egy egyetemi kutatólaborban született, és azóta is aktívan kutatják. Ugyanakkor a marketing gyakran túlzó módon, bizonyítottként tálalja azt, ami valójában még kutatási kérdés. Az igazság a kettő között van: a mechanizmus dokumentált, a pontos mértéke emberben még vizsgálat alatt áll.
